Data Shaping the Future meetup

Data Science - adatelemzés meetup
Betekintés a KÜRT Akadémia egyik legnépszerűbb képzésébe. Mivel foglalkoznak korunk legkeresettebb szakemberei?

Tudjuk, hogy nehéz belevágni. Azt is, hogy könnyű elhitetni magunkkal, hogy csak a "szoft" területeken lehetünk jók. De azt is tudjuk, hogy egy-egy inspirációs szikra elég ahhoz, hogy elhigyjük, képesek vagyunk új dolgokat megtanulni. Éppen ezért bevezető adatelemzés gyakorlatot tartunk március 20-án, hogy kipróbálhasd, mire jutsz egy nagyobb adathalmazzal, jó kérdésekkel és egy kis mentorálással. Szeretettel várunk workshopunkon, ahol Gáspár Csaba és Nagy-Rácz István, a Dmlab elemzői, végigvezetnek egy izgalmas elemzési folyamaton. Az adatokat mi hozzuk, a laptopot te.

Sőt, ha érdekel Data Science képzésünk, most mindent megválaszolunk vele kapcsolatban. Itt lesz velünk volt hallgatónk, Lévai RIchárd, aki elmeséli, marketinges szakemberként miért vágott bele a képzésbe, milyen élmény volt végigcsinálni, és hogyan hasznosítja munkájában az itt tanultakat. Nagy István és Gáspár Csaba segítségével pedig személyre szabott útmutatást adunk ahhoz, hogy eldöntsd, a számodra releváns-e ez a program. 

PROGRAM:

18:00-18:15 Előkészületek. Adatbázis és elemzési eszközök

18:15-18:30 Lévai Richárd: Marketingesként az adattudományban

18:30-19:30 Nagy István, Gáspár Csaba: Óriás Exceltáblával álmaink lakásáért – elemzési gyakorlat

19:30-20:00 Minden kérdésedre válaszolunk a Data Science képzés és karrier kapcsán

20:00-21:00 Beszélgetés, networking

Szakértők

Gáspár Csaba
Alapító és ügyvezető partner, dmlab
https://hu.linkedin.com/in/gasparcsabahu

Az innovatív adatbányászati, illetve Big Data feladatokra szakosodott Dmlab vezetőjeként csapatával azon dolgozik, hogy az adatokban rejlő lehetőségek kiaknázása valósággá válhasson. A Dmlab szakmai blogján (adatbanyaszat.blog.hu), különböző szakmai fórumokon azt képviseli, hogy a Big Data világa új lehetőségeket kínál a hazai nagyvállalatok és a kkv- szektor számára egyaránt.

https://kurtakademia.grtest.hu/wp-content/uploads/2019/08/gaspar-csaba.jpg

Gáspár Csaba

Alapító és ügyvezető partner, dmlab

Lévai Richárd
Közösségi média specialista, RGStúdió
https://www.linkedin.com/in/levairichard/?ppe=1

Lévai Richárd az üzleti eredményeket szállító közösségi marketing specialistája. Rendszeresen hívják konferenciákra előadni, tréningjei általában idő előtt betelnek. Blogján 2010 óta nyújt segítséget az olvasóknak technikai és stratégiai kérdéseiben. A közösségi marketing eredményes üzleti felhasználásáról szerzett tapasztalatait a Közösségi kalandozások – 20 magyar marketing sikersztori a Facebookon és a Hogyan készíts eredményes Facebook hirdetéseket a Facebookon című könyveiben is összefoglalta.

https://kurtakademia.grtest.hu/wp-content/uploads/2019/08/levai-richard.jpg

Lévai Richárd

Közösségi média specialista, RGStúdió

Nagy-Rácz István
Alapító és senior partner, Dmlab, Képzésvezető, KÜRT Akadémia
https://www.linkedin.com/in/istvann/

Magyarország egyik vezető adatelemzéssel foglalkozó cége, a Dmlab alapító senior partnere. Több mint 10 éves data scientist tapasztalata ötvözi a számos üzleti projekt vezetőjeként szerzett üzleti gondolkodásmódot a Műszaki Egyetem adatbányászati kutatócsoportjában szerzett technikai és elméleti tudással. A Dmlab csapat operatív és stratégiai vezetése mellett az elmúlt években számos adatalapú start-upban dolgozott, valamint a Dmlabban felhalmozott tudást és tapasztalatot olyan technológiai megoldásokba transzferálja, amelyek segítségével különböző területen tevékenykedő vállalatokat segít az adatvezérelt működésben. Konferenciák, valamint egyetemi és vállalati oktatások rendszeres előadója.

https://kurtakademia.grtest.hu/wp-content/uploads/2019/08/nagyracz-istvan.jpg

Nagy-Rácz István

Alapító és senior partner, Dmlab, Képzésvezető, KÜRT Akadémia

Miről lesz szó?

  • Előkészületek. Adatbázis és elemzési eszközök
  • Lévai Richárd: Marketingesként az adattudományban
  • Nagy István, Gáspár Csaba: Óriás Exceltáblával álmaink lakásáért – elemzési gyakorlat
  • Minden kérdésedre válaszolunk a Data Science képzés és karrier kapcsán
  • Beszélgetés, networking

Kinek ajánljuk?

  • Akik szeretnék magukat kipróbálni az adatelemzésben - a részvételnek nincs szakmai kritériuma, a kíváncsiságod hozd magaddal és egy laptopot, amin dolgozhatsz.  
  • Mindenkinek, aki érdeklődik Data Science képzésünk iránt, és kérdései vannak. 
  • Bárkinek, aki kíváncsi rá, hogy milyen a KÜRT Akadémia közösségéhez tartozni.
This site is registered on wpml.org as a development site.