„Rá kellett jönnöm, hogy a konkurencia nem a szomszéd patika”

2022 február 4.

Interjú Horváth Judittal az Agilis vezetők a digitális korban képzésről 

Egy soproni patika vezetőjeként, a koronavírus-járvány elképesztő patikaostroma és az egészségügy digitalizációja kellős közepén érkezett Horváth Judit az Agilis vezetők a digitális korban képzésünkre. Mint elmesélte nekünk már a képzés alatt máshogy tekintett a patika vezetésére. Az egyik legnagyobb szemléletbeli változás számára, hogy megfogalmazta: nem gyógyszert, nem készítményt adnak el, hanem a beteg, a vásárló problémáját igyekeznek megoldani. És hogy ez miként alakítja át a patika működését és stratégiáját? Olvasd el Judit tapasztalatait, az interjúból is kiderül, kinek ajánlaná a gyógyszeripar területén a képzést! 

A koronavírus mennyiben forgatta fel a gyógyszertár életét? Milyen új kihívások elé néztetek? 

Nagyon. 2020. március 16. a gyógyszertárak számára egy történelmi nap volt. Kilométeres sorokban álltak az emberek, még azok is, akik előtte nem, vagy csak nagyon ritkán jártak a gyógyszertárba, és mindent próbáltak felvásárolni. Innét indult a gyógyszer-kiskereskedelem új korszaka. Miközben a világjárvány elején folyamatosan a vásárlókkal kellett szemben állnunk, a háttérben még inkább felgyorsult a digitalizáció, átalakultak a fogyasztói igények.  Időnként mi vagyunk a legelérhetőbbek a betegek számára, hogy az egészségügyi problémájukra valami megoldást találjunk, állandóan hullámzik és kevésbé kiszámítható lett a forgalom, „új” online világ alakult ki az egészségügyben. Létrejött a telemedicina, óriási igény lett az e-kereskedelemre. A patikák helyzete megváltozott, új piaci szereplők jelentkeztek, hogy belépjenek a gyógyszer-kereskedelem eddig zárt világába.  Rá kellett jönni, hogy a konkurencia nem a szomszéd patika. 

Egyértelmű, hogy egyszerre van jelen a válság és a változás, amit menedzselni kell. Egy dolog maradt állandó: a VÁLTOZÁS. Újabb és újabb kihívásokkal kellett és kell jelenleg is szembe néznünk. 

Ezek a kihívások motiváltak a képzés elvégzésében? Miért a KÜRT Akadémiát választottad? 

Az elején én is csak távoli szemlélője lettem az eseményeknek, érezve, hogy valami készül. Gyógyszertár-tulajdonosként és -vezetőként szükség volt egy „eszközre”, tudásra, ami segít megérteni és reagálni a gyorsan változó világra ebben a digitális korban. Egy nagyon jó barátom ajánlotta, hogy nézzem meg a képzést, mert ő már elvégezte, és nagyon sok inspirációt, tapasztalatot szerzett, biztos számomra is segítséget nyújthat az elakadásomban.  

"Nem gyógyszert, nem készítményt adunk el, hanem a beteg, a vásárló problémáját igyekeszünk megoldani. "

A képzés hatására újrafogalmaztátok esetleg a missziót, víziót, azt, hogy mire van hatásotok a tevékenységetek során? 

A képzés alatt már máshogy tekintettem a patika vezetésére, az utolsó beszámolóra készülve pedig egy teljesen új terv, stratégia fogalmazódott meg bennem, hogy mi is a saját misszióm, vízióm, mit szeretnék elérni a patikával. Jelenleg a legnagyobb kihívást jelenti, hogy a csapatom szemléletét is átformáljam. Együtt fogalmazzuk meg a patika misszióját, melyben az egyedi szakmai értékeiket és önmegvalósításukat is figyelembe vesszük. 

Leginkább a célunk az, ami tőlünk függ. Az, hogy milyen úton tudjuk megvalósítani, a folyamatosan változó körülmények között nem tudhatjuk. Például egyik nap még van gyógyszer-házhozszállítás, másik nap nincs. Lényeg, hogy folyamatosan figyeljünk a vásárlók igényeire, visszajelzéseire, rugalmasan alkalmazkodjunk a rugalmatlan jogszabályok között is, és újra és újra vizsgáljuk felül a működésünket. 

A BMC (Business Model Canvas) eszköze is hangsúlyos eleme a képzésnek. Ti hogyan tudtátok használni a stratégiatervezés során? Milyen változásokat hozott az életetekben?

Már számomra is nagy felismerést jelentett, amikor először elkészítettem a BMC-t. Első körben megnéztem, hol tartunk, a második kitöltés során arra fókuszáltam, hogy mik vannak folyamatban, és végül a digitalizáció által nyújtott jövőkép megfogalmazásában segített számomra. Majd a kollégáknak lehetett általa vázolni a munkánk, patikánk felépítését, üzleti folyamatait. Aztán jöhetett a stratégiai tervezés. Jelenleg készítjük az új szolgáltatások, termékek tervét is. 

A fogyasztói igényekhez való hozzáállásotok esetleg változott? Máshogy próbáljátok megismerni, mire vágynak a vásárlók? 

A patikák egyszerre egészségügyi szolgáltatók, ami szociális alapon jár, és kőkemény kereskedelmi szereplők. Itt nem mindig érvényesül a szabad piac, de az emberek bármit megfizetnek az egészségükért.  

A vásárlók újabb és újabb igényeket támasztanak. A gyakori vevői visszajelzésekre nagy hangsúlyt kell fektetni, és az igényeket felmérni, ezekre reagálni a szakmánk jövőjét jelenti. A vásárló- és betegközpontú szemlélet számunkra mindig fontos volt. Az irány változott meg. Van egy egyszerű egyenlet: a gyógyszer = termék + információ. Eddig abban gondolkodtunk, hogy a terméket kevésbé tudjuk befolyásolni, az információt viszont igen.  Most még tovább lépünk: megismerjük a vásárló, beteg igényény,  és azt próbáljuk megteremteni. Azaz próbálunk a problémájára megoldást találni. A vevők vágyainak megismerésére kérdőívet kell készítenünk, és a mellett beszélgetve rá kell kérdeznünk, hogy mivel elégedettek, mit szeretnének. Például a vásárlók igényei alapján elkezdtünk gyógynövényekre specializálódni. 

A digitalizáció milyen hatással van a ti back office munkátokra, és mennyiben tudja segíteni a fogyasztókat? Ebben segített valamennyire a képzés? 

Munkánk során szinte észrevétlenül mindennapi felhasználói lettünk a digitális eszközöknek, online világnak. EESZT, HUMVO, VIREP, NEAK BÉVER, E-Személyi, POS Terminal, patikai program, online számlázás, online pénztárgép, komissiózó automata. A járvány rávilágított ezek előnyeire és nélkülözhetetlenségére. A képzés felhívta a figyelmet a digitalizáció exponenciális sebességére, így érthetővé vált számomra is, és újabb ötletekkel, lehetőségekkel ismertetett meg.  

Amíg nem terjed el széleskörűen egy-egy eszköz, program, addig olykor nehezíti a körülményeket, viszont, ha sok felhasználó jól alkalmazza, leegyszerűsíti, gyorsítja a munkánkat, így a beteg, vásárló gyorsabban és pontosabban, személyre szabottan kaphat ellátást. Kitűnő példa erre az EESZT– az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatói Tér. Nagyon nehezen indult, és még időnként döcögős, de ha mindenki megtanulja használni, óriási minőségbeli javulást hoz az egészségügyi ellátásban. 

"Az egész patika felépítését, munkafolyamatokat és a szolgáltatásokat, termékeket megnéztem a „KÜRT Akadémia” szemüvegén keresztül. "

Agilis folyamatokat hogyan sikerült beépíteni a patika mindennapos működésébe? 

Az egész patika felépítését, munkafolyamatokat és a szolgáltatásokat, termékeket megnéztem a „KÜRT Akadémia” szemüvegén keresztül. Az értékáramot hogy tudjuk leghatékonyabban elérni. Milyen új dogokat tudunk kitalálni a feltételezett vagy felismert problémákra, melyekre még nincs megoldásunk. Ami viszont a legfontosabb, hogy egy agilis csapatot kell létrehoznom. Ez egyben a legnagyobb kihívás is számomra. Feladatok kitűzése a fejlődés érdekében, részfeladatokra bontása, ami heti megbeszéléseket igényel. Újra kell vizsgálni az elakadásokat, kanban táblán lekövetni a napi és a hosszabb távú feladatokat. A szemléletet, a miérteket megérttetni a kollegákkal.  

Szerinted a gyógyszeripar, egészségügy területén kinek lehet hasznos az Agilis vezetők a digitális korban képzés? 

Mindenkinek, aki vezető beosztásban van egészségügyi végzettséggel: legyen szó iparról, gyógyszertárról vagy nagykereskedésről, és szeretne sikeres vállalkozást vinni. Segít a világ megértésében, a szemlélet megváltoztatásában. Továbbá, ami nagyon fontos volt, hogy tapasztalt, a digitális és agilis transzformációt már jól ismerő szakemberektől lehet sokat tanulni, és a csoporttársak példái is nagy segítséget jelenthetnek egy-egy vezetői probléma megoldásában. Itt lelkes emberekkel dolgozhat együtt, motivációt kap, aki részt vesz a képzésen.  

"Ami számomra legnagyobb értéket jelenti, hogy új lendületet, eszközt kaptam a szakmámban, a patika vezetésében. "

Összességében tudnál olyat mondani, hogy milyen üzleti értéket teremtett számotokra a képzés? Van-e olyan számszerűsíthető eredmény, ami már most látható? 

Az egyik nem várt eredmény az áruátvétel nagyfokú digitalizálása jelentette. Gépekkel történik az áruk bevételezése, így nyomon követhetőek az eltérések. Sok téves szállítás derült ki, így ma sokkal pontosabban látjuk a készletünk alakítását.   

Ami számomra legnagyobb értéket jelenti, hogy új lendületet, eszközt kaptam a szakmámban, a patika vezetésében. Szeretnék a csapatomnak szerethető munkahelyet kialakítani, szem előtt tartva az egyedi kiteljesedésüket, fontos számomra, hogy sikeresek lehessenek a munkájában. Legfőképpen azért, hogy sok-sok egészségét megőrizni vágyó és beteg embernek segíthessünk. 

Érdekel az Agilis Vezetők a Digitális Korban képzés? Akkor kattints ide:

Érdekel a képzés

2022 február 4.

Hozzászólások

This site is registered on wpml.org as a development site.