„A képzés hatására saját fejlesztésű lepárló berendezést terveztünk”

2021 február 17.

Nagy Norbert mesél az Agilis vezetők a digitális korban képzésünkről

A digitalizáció és az új technológiák egy levendulás gazdaság életét is felforgathatják. Mint Nagy Norbert elmondja, az Agilis vezetők a digitális korban képzésen tanultaknak köszönhetően újabb piaci lehetőségekre derült fény, mint például a saját fejlesztésű lepárló berendezés és egy új illóolajplatform. Most ősszel végzett a két féléves képzésen, véleménye szerint oktatóink a legtökéletesebb időpontban adták át számukra a tudást, így előnyt tudnak kovácsolni a jelenlegi és várható környezeti változásokból.

Ha jól tudom, te legalább két „sapkában” érkeztél: egy családi vállalkozás egyik vezetőjeként és az Infoszakértő ügyvezetőjeként. Vannak közös kihívások e két feladatban, amelyekre az Agilis vezetők a digitális korban képzésünktől vártál löketet?

Az agilitás eddig is közel állt hozzám, de nem ismertem az eszközöket, amelyekkel a gyakorlatban is érvényesíteni lehet eredményesen. Három iparágban vannak érdekeltségeink: a mezőgazdaságban, az IT integrátori piacon és az adatbiztonság, adatvédelem területén. Ezek különálló, de mégis egymásra ható folyamatok, amelyek irányítását azonos módon szeretném végezni a képzésen megszerzett tudás felhasználásával. A közös kihívások és azokra adott válaszok teremtik meg a hatékony vezetés lehetőségét cégcsoport szinten.

Az Infoszakértő esetén könnyű a digitalizációra gondolni, de a levendulatáblákról romantikus elképzelések juthatnak inkább az eszünkbe. Kicsit mesélnél arról, hogy milyen digitalizációs feladatok előtt álltok egyik és másik területen?

A precíziós mezőgazdáságban látjuk a jövőt, ezt a termesztés és feldolgozás digitalizációjával szeretnék elérni a levendulásban. A képzésen tanultakat felhasználva olyan piaci lehetőségekre derült fény, amelyekre egyesével BMC-ket gyártottunk és önálló Lean startup-ként kezelünk. Az első ezek közül egy saját fejlesztésű lepárló berendezés megalkotása, amely felforgatja az eddig ismert technológiát, és új platformra helyezi az illóolaj-előállítást. Cégcsoport szinten állítottunk fel stratégiát, közös célokért dolgoznak a vállalkozásaink.

Mire számítottál, kik vesznek majd részt rajtad kívül a képzésen, és végül mit tapasztaltál? Mennyire tudtatok egymás történeteiből tanulni?

Biztos voltam benne, hogy a hallgatók mindegyike magasan kvalifikált, tapasztalt közép-, vagy felsővezető lesz. A hallgatók pontosan megfeleltek ezeknek a feltételezéseimnek. Nemcsak múlt időben beszélhetünk az egymás felé irányuló támogatásról és tanításról, hanem ez folyamatos jelen és jövő időben is igaz erre a csapatra.

Számodra milyen volt az online, majd hibrid képzési forma? Volt-e előnye, hátránya ennek a helyzetnek?

Ez volt számomra az eddigi leghatékonyabb képzés a rugalmasan választható formának köszönhetően, hálás vagyok érte nagyon. Ez lesz az etalon, ha további képzést keresek.

Habár nehéz kedvencekről beszélni, mégis: melyik előadások tették a legnagyobb hatást rád?

Küllői Péter exponencialitás, Simó György és Csanda Gergely startup, Gáspár-Hidasi Eszter BMC és Vityi Péter digitális transzformáció, Kelemen Béla Lean, Kovács Anton SCRUM, Bogár Bence Design Thinking, Martin Hajdu György coaching, Bolya Imre prezentáció és nem utolsó sorban Kürti Tom inspiráló beszélgetései.

Gáspár-Hidasi Eszterrel, aki a Business Model Canvasról (BMC) és a Lean Startup Canvasról adott elő a képzésen

A koronavírus-válság a vállalkozásaid életében milyen kihívásokat hozott? Hogyan gyűrtétek le azokat? És a mai tudásoddal felkészültebben érne egy hasonló helyzet?

„Extremisztán” még távol van szerencsére, nincsenek még közvetlenül érzékelhető hatások a vállalkozásainkban, de preventíven folyamatosan készülünk rá és nem fog traumát okozni a fenntarthatóságunknak köszönhetően. A legtökéletesebb időpontban adták át számunkra a tudást, így előnyt tudunk kovácsolni a jelenlegi és várható környezeti változásokból, hiszen minden nehézség legalább azonos mértékű lehetőséget is hordoz magában.

Mik a fő terveid az elkövetkező 1-2 évre? És ezek kapcsolódnak-e a képzésen tanultakhoz?

Gyakorlatban szeretném alkalmazni minden projektben az életciklusnak megfelelő módszertant és eszközöket. Jelenleg csak ezekre fókuszálok, nagyon izgalmas 2 évünk lesz! 😊

Érdekel az Agilis vezetők képzés

2021 február 17.

Hozzászólások

This site is registered on wpml.org as a development site.