Így vehetik fel a jövővel folytatott versenyt a self-made vállalatok

2021 április 22.

Szerző: Bíró Bence Péter

Azoknak a cégalapítóknak, akik saját erejükből, kiemelkedő eredményhez jutottak, kiemelten fontos, hogy lépést tudjanak tartani a digitalizáció fejlődésével. Azonban ez csak akkor lehetséges, ha időben felismerik a változás szükségességét, hiszen ezáltal válhatnak ők is a változás nyertesévé. Fel kell ismerniük vevőik aktuális igényeit, egyértelmű értékelési rendszert kell kidolgozniuk cégükben, és automatizálniuk cégük fejlődését és fejlesztését.

Ez a cikk a self-made vállalatok vezetőinek szól. Azoknak is, akik évtizedek óta mutatnak példát másoknak, és azoknak is, akik az elmúlt néhány évben jutottak a csúcsra önerőből.

Hogyan erősítsük a pozíciónkat az eszméletlen gyors változás közepette?

A versenyképesség növelése ilyen piaci körülmények között nem egyszerű. Emiatt egyre többekben születik meg a nyitottság az új nézőpontok beépítésére. Az iparágat, üzletet, ügyfeleket vélhetően az olvasó cége ismeri a legjobban. De vannak olyan módszertanok, technológiák és kompetenciák, amikkel jóeséllyel még erősíthetünk a helyzetünkön. A legtöbb vezető szereti a kezében tudni az irányítást. Egy tanácsadó bevonása esetén felmerülhet bennünk némi aggodalom a kontrollvesztettségtől. Amennyiben viszont a megfelelő tanácsadókat vonjuk be partnerként, a kontroll visszaszerezhető. A kontroll új formája könnyedén tanulható.

A COVID csak a kezdet, változás hátterében a digitalizáció áll, aminek még mindig a legelején vagyunk

Kezdjük egy szemléletes példával. A kis szendvicsezőket a McDonald's hatékonysága szorította ki a piacról, a COVID alatt viszont olyan óriások is megroppantak, mint a McDonald's. Ez idő alatt viszont az élelmiszer-házhozszállítással foglalkozó cégek radikális növekedésen mentek keresztül. Nem újdonság, hogy az internet rengeteg lehetőséget nyitott meg előttünk. Mindezt megelőzően is bőven elég kihívás volt azt kiválasztani, hogy melyik irányba összpontosítsuk az erőforrásainkat. Most viszont még több dolog között kell választanunk.

A technológia pedig napról napra fejlődik, és egyre nagyobb átalakulások várhatóak.

Ez idő alatt első kézből lehetett tapasztalnunk, hogy milyen sebességekkel változnak meg piacok, milyen tempóval érkeznek új szereplők, milyen ritmusban kell reagálnunk. Láthattuk, hogy milyen rohamosan változik meg az ügyfelek igénye, de akár azt is felismerhettük: mi is lehetünk az új szereplők. Ami tegnap még működött, az ma már elavult lehet.

"A jövendőmondás legjobb módja, ha mi magunk teremtjük a jövőt.” – Peter Drucker

Van bátorságunk meglátni, hogy hat ránk a digitális transzformáció?

A változás nem kényelmes dolog, különösen, ha van mit veszítenünk. Az első ösztönös reakció sokakban mindennek a szőnyeg alá söprése lehet. Ez idő alatt viszont a konkurensek kifoghatják a szelet a vitorlánkból. A digitális fejlődéssel viszont minden értékláncot szét lehet törni. Lehet, hogy egy másik kereskedőcég a digitalizált és hatékonyabb raktártechnológiával tesz szert versenyelőnyre. Lehet, hogy a modern és hatékony online marketing eszközökkel szorítanak ki minket a versenytársak. De az is elképzelhető, hogy mi vagyunk az úttörők a világszínvonalú szervezetirányítási módszertanok beemelésével, és így tudunk hatékonyabban haladni, mint bárki más.

Az utolsó mondatban áll a lényeg: mi is lehetünk az, aki a gyorsuló változás nyertesévé válunk, és még magasabbra is juthatunk, mint bármikor korábban.

Ehhez persze azt kell látnunk, hogy a feladatok végtelen tengerében, és a rejtett lehetőségek közül mire érdemes fókuszálni elsőként, és mindezt hogyan tudjuk megtenni úgy, hogy az összhangban legyen a mi egyedi cégünkkel és helyzetünkkel.

Mi a megoldás?

Jó volna egy egyszerű, gyors, garantált és kényelmes, mindenkire húzható sablont átadni, de ilyen sajnos nem létezik.
Ami viszont ténylegesen működik és segíthet, az az, ha az alábbi szempontokat átgondoljuk!

1. Ismerjük a piacunkat, figyeljünk a vevőnk aktuális igényeire!

Ha a tevékenységi körömbe új szereplő lépett, aki különböző versenyelőnyökkel viszi el az üzletet tőlem, akkor egyetlen esélyem marad. Lényegretörően átgondolhatom, hogy: Mit akar az ügyfelem? Mit is akarok neki én nyújtani? Hogyan hozom mindezt létre? Hogyan tudom a tudomására hozni, hogy én ezt tudom nyújtani? Mi a teljes folyamat lépésről lépésre?

Ügyfélorientált vállalat

2. Vezetőként a 2021-ben esedékes feladatköreimre fókuszáljak, azaz…

… ahelyett, hogy egyedül próbálnám megoldani a problémákat, felhatalmazom a vezetői csapatomat.
Az előzőeket sem egyedül kell átgondolnom, hanem a teljes vezetői csapatommal. Együtt kell megtaláljuk a szűk keresztmetszetet és az alternatívákat, amivel gyorsabbak és jobbak lehetünk.
Ehhez szükséges, hogy egyértelmű értékelési rendszer működjön a cégnél, ahol a kollégák önmaguk is képesek értékelni a munkájukat. Ennek pedig egy gyorsítósávja, ha a vállalat már nem feladatokban, hanem célokban és eredményekben gondolkodik. Ez tehermentesíthet minket és növelheti a kollégák elkötelezettségét és hatékonyságát is.
Vezetőként 2021-ben a feladatunk már nem a problémák megoldása, hanem a csapatunk támogatása abban, hogy ők maguk túljussanak az elakadásokon.

Vezetők fejlesztése

3. Alakítsunk ki egy öntanuló, önfejlődő szervezetet, ami képes reagálni a pillanatról pillanatra változó igényekre!

Ha az előző pontokban sikerrel jártunk, a következő lépés, hogy a cégünk fejlődését és fejlesztését is automatizáljuk. Ezután a kollégák már azt is képessé válhatnak átgondolni, hogy a következő ügyfélnek mire lesz még igénye? Hogyan lehetünk hatékonyabbak? Ahelyett, hogy mindent a főnöktől várnánk, hogyan vagyunk képesek a legjobb tudásunkat kamatoztatni?
Talán ez egy elérhetetlen vágyálomnak hangzik, vannak ilyen szervezetek és hazánkban is működő elvekről beszélünk. Mindez számtalanszor bizonyította már jövedelmezőségét.

Agilis munkacsapatok

Mikor éri meg tanácsadóval dolgozni?

Mindez érezhetően nem egyszerű, viszont a folyamaton lehet egyszerűsíteni. Ez pedig személyre szabott módon működik.
Ha próba-szerencse helyett a leghatékonyabb fejlődési rendet követnénk. Ha jól akarunk választani a célok, lehetőségek és feladatok között, megfelelő sorrendet akarunk készíteni, és ebbe bele akarjuk kalkulálni az általunk ismeretlen, de hatalmas potenciállal bíró irányokat is. Ha szeretnénk javaslatot arra vonatkozóan, hogy mit lényeges megtanulni és hogyan lehet hatékonyan haladni. Ez nem egy sablon megoldás, ezért is van szükség a tanácsadók perszonalizált javaslataira.
Ha az első vezető részéről tényleges változásra van igény.
Ahogy egy korábbi ügyfelünk is fogalmazott: “Én nem akarok semmiféle szervezetfejlesztést azért, hogy egy kicsit jobbak legyünk. Azért, hogy jelentősen nagyobb piaci potenciált tudjunk lehalászni, azért viszont igen.” Sok cég nem rendelkezik az eszközökkel, képességgel, vagy akár türelemmel ahhoz, hogy az érzékelt problémáknak jól megoldható értelmezést találjanak, amelyből kitűnően tudnak profitálni.
Ha öntanuló szervezetet akarunk létrehozni.
Ha a hatékonyságot nemcsak rövid időre akarjuk, hanem új szemléleti keretet és öntanuló szervezetet akarunk létrehozni. A tanácsadók segíthetnek finomhangolni a saját eredményrendszerünket. Segíthetnek a kollégákat megtanítani arra, hogy hogyan tudnak egyre jobb célokat meghatározni, azokat egyre hatékonyabban elérni. Mindehhez pedig nem folyamatosan a vezetőt nyaggatni, hanem önálló mércének megfelelni. A kontrollingnak pedig segíthetnek az eredménykimutatásokat a céloknak megfelelő módon értelmezni.

Ha a naprakész világszínvonalú elméleti tudás mellett elsődleges nekünk a gyakorlati tapasztalat, illetve az, hogy mindezt a mi esetünkben hogyan tudjuk a gyakorlatba ültetni.

Vedd fel a kapcsolatot velünk!

Segítünk a szemlélet, eszközrendszer és képességek megszerzésében, egyéni és szervezeti szinten is.

Vállalati programjaink

2021 április 22.

Hozzászólások

This site is registered on wpml.org as a development site.