A jazzimprovizáló robot találkozása a mesterséges intelligenciával

2021 február 24.

Interjú Szabó Dániellel, aki pénzügyi és zenei téren is alkalmazta az AI Technológia képzésünkön tanultakat

Habár már rendelkezett modellezési ismeretekkel, és az interneten rengeteg mesterséges intelligenciával foglalkozó anyagot talált, de szüksége volt szakmai-tanári vezetésre, hogy elmélyedjen az AI adta lehetőségekben. Szabó Dániel ezért jelentkezett a KÜRT Akadémia AI Technológia képzésére, ahol a vizsgamunkája egy jazzimprovizáló robot lett. Mesél arról, hogy mi is a kapcsolat a jazz és a pénzügyek között, és hogy a kurzuson tanult módszereket miként alkalmazta nemcsak a zongorabillentyűk előtt, hanem munkahelyi környezetben is.

Miért akartad képezni magadat mesterséges intelligencia témában? És miért a KÜRT Akadémia képzésére esett a választásod?

Ha egy szóban kellene összefoglalnom a motivációmat, azt mondanám: kíváncsiság. Munkámból adódóan rendelkeztem már bizonyos modellezési ismeretekkel, de napjaink mesterséges intelligencia és gépi tanulás “robbanása” előtt félig-meddig értetlenül álltam. Érzékeltem, hogy gyorsan változik a világ, ezért szerettem volna jobban érteni, mi áll a háttérben. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor gyerekkoromban nekiálltam szétszerelni nagymamám óráját: szerettem volna tudni, “hogyan működik”!

Szabados Leventével, a képzés vezetőjével az oklevélátadón

A KÜRT Akadémia képzésébe véletlenül botlottam az interneten. Azért vágtam bele a tanfolyamba, mert – ugyan a szakirodalomban és az online térben rengeteg információ fellelhető – túl magányosnak és elveszettnek éreztem magam. Szükségem volt arra, hogy a szakma gyakorló képviselői irányt mutassanak, vezessenek az úton.

Az AI Technológia képzésen melyik modul volt számodra a legizgalmasabb, legemlékezetesebb?

A képzés nagy erényének tartom, hogy az alapoktól indulva halad az egyre bonyolultabb témák irányába. Éppen ezért számomra minden egyes alkalom izgalmas és pozitív kihívásokkal teli volt. Ehhez hozzátartozott az otthoni, önálló tanulással töltött idő is. A legnagyobb élményt talán az adta, amikor a bennem megfogalmazódó kérdéseket az előadások szünetében egy kávé mellett tudtam az előadókkal átbeszélni.

A vizsgamunkád nagyon jó pontszámokat kapott a csapattól, és elsőre talán meglepő területet kötöttél össze a mesterséges intelligenciával. Mi volt pontosan a célkitűzésed? A technikai kihívásokban mi volt az, amit itt, a képzésen tanultál meg?

Tizenéves kórom óta foglalkozok zenéléssel, azon belül jazz zongorázással. Korábban hallottam már különböző projektekről, melyek keretében gépi tanulást alkalmaztak zeneszerzésre. Úgy gondoltam, mindenképp izgalmas lenne, ha én is ötvözni tudnám a zenét és a mesterséges intelligenciát. Végül egy olyan “robot” algoritmust készítettem, ami egyszerű jazzimprovizációt képes utánozni. A legnagyobb kihívás az volt, hogy lényegében nulláról vágtam a projektbe: se megfelelő adatbázisom, se minta algoritmusom nem volt. Így egyszerre két billentyűzetet is koptattam: a zongorámon az úgynevezett “tanító mintát”, míg a számítógép billentyűzeten a gépi tanuló algoritmust állítottam össze.

Dániel vizsgamunkájának egy kis részlete
Nézd meg a jazzrobot megalkotásáról szóló kisfilmet!

Milyen volt a képzési csoportotok? Mennyire jöttetek sokfelől, mennyire voltak a különböző szektorok ellenére hasonló kérdéseitek, kihívásaitok?

A csoport rendkívül színes volt, ezt talán az is mutatja, hogy a pénzügyi szektort egyedül képviseltem. Az egész tanfolyamot áthatotta a közös érdeklődés, lelkesedés, és úgy érzem, a vizsgaprezentációra egy igazi csapattá kovácsolódtunk össze.

Hogy látod, tudod az itt tanultakat alkalmazni a munkád során?

Maximálisan. Habár első hallásra távolinak tűnhet a jazz és a pénzügyek kapcsolata, valójában számos kapcsolódási pontot találhatunk. A zene értelmezhető egymást időben követő hangok sorozataként. Ilyen időbeli összefüggések modellezésére alkalmasak az úgynevezett rekurrens neurális halók, amiket a vizsgaprojektemben sikeresen alkalmaztam is. Idősoros adatokat azonban nem csak a zenében figyelhetünk meg. Jellemző, hogy a vállalatok ma már nagy mennyiségű adatvagyonon ülnek, amik valamilyen gyakorisággal, tehát szintén idősorosan írják le egy termék vagy ügyfél viselkedését. Nem véletlen, hogy a kurzuson tanult módszereket már munkahelyi környezetben is elkezdtük használni.

Szerinted kinek érdemes jelentkezni a képzésünkre?

A képzés feltételez bizonyos alapokat, például alapfokú Python programozási ismereteket, és általános statisztikai/módszertani hátteret. Bátran merem ajánlani az AI Technológia képzést bárkinek, aki nem ijed meg ezektől a témáktól, és érdekli napjaink, és valószínűleg az elkövetkező évek egyik slágertémája.

Érdekel az AI Technológia képzés

2021 február 24.

Hozzászólások

This site is registered on wpml.org as a development site.