„Monotonitástűrésből megbuknék” – interjú Németh Valentin szakértővel

2021 szeptember 16.

Németh Valentin közgazdász diplomával nagyvállalatoknál, illetve nagy tanácsadói cégeknél végzett szervezetfejlesztői és programmenedzseri munkát, eleinte üzleti majd IT irányban. Külföldön, többek között Németországban és Amerikában is nemzetközi projekteket irányított, számos nagyvállalat strukturális, működési és kulturális reformjában vett részt átfogó felelősséggel. Több mint nyolc évig az E.ON-nál dolgozott, ahol alapvető szerepe volt a cégcsoport agilis átalakításának elindításában. Amikor kapcsolatba került a KÜRT Akadémiával, felkérték, hogy tartson gyakorlatorientált előadásokat a skálázott agilitás megvalósításának nehézségeiről, illetve eredményeiről.  A mai napig képzésvezetőként és tanácsadóként  működik együtt a KÜRT Akadémia csapatával.

„Képzésekben és vállalati projektekben is részt veszek. Vannak olyan képzések, ahol vendégelőadóként jelenek meg, de az Agilis Transzformáció képzésnek én vagyok a vezetője. A vállalati programokban szakértő tanácsadóként veszek részt nagy és középvállalati projektekben.”

Ez a cikk a szakértőinket bemutató blogsorozatunk nyolcadik része.

Elolvasom a korábbi cikkeket is

Kulturális transzformáció

„Egy vállalat struktúrájának és működésének megváltoztatása csak akkor tud eredményes lenni, ha erre fel tudjuk készíteni és sikeresen át tudjuk vezetni a szervezetben dolgozó kollégákat. Ezért fontos hogy előre, de menetközben is,  valaki biztosítson információt és tudást, hogy ne a sötétben kelljen tapogatózni. Előfordul, hogy egy-két nem kellően kivilágított kanyar után visszafordulhatnak a változások, mert a szervezet megijed a bizonytalanságtól. A kultúraváltásnak az a legfontosabb sikertényezője, hogy részletesen ki legyen dolgozva és világosan legyen kommunikálva.”

Nagyon fontos, hogy ezeket a változásokat tanulásként fogják fel a szervezet munkatársai és még inkább annak vezetői, mert ha túl sok előírt eredménykritérium mentén próbálunk változást előidézni, az elvárások csak feleslegesen nyomasztóak lesznek. De mi az, ami a legfontosabb egy fenntartható változás kivitelezésében?

„Két dolog szükséges ehhez. A változás során mindig olyan rövid távú célokat kell kitűzni, amik összhangban vannak azzal a jövőképpel, ami összeegyeztethető a vállalat lényegével. A másik az, hogy a változás során folyamatosan felül kell vizsgálni, hogy mik azok az elvárások és célkitűzések, amik elavulttá válnak, és mik azok, amik újonnan jelennek meg, és ezzel összhangban kezelni a dolgozók motivációs rendszerét is. Tehát folyamatosan hangolni azt, amit teljesítményként ismerünk el. Hiába várjuk el, hogy változzon meg a működés, ha közben az eredményt még mindig a régi mutatók mentén mérjük, ez pedig ellenérdekeltté teszi az embereket abban, hogy a változást előremozdítsák.”

Az agilis működés megnyilvánulása

Valentin szerint, ha egy vállalat agilis, akkor ez majdnem minden egységében látszik, nem szűkíthető le csupán egy bizonyos területre. Az agilitás egyik vetülete az operatív működés, a termelés és szolgáltatás, ahol a cél a hibák minimalizálása, gyorsabb reakció kialakítása a változó körülményekre, igényekre és a dogmatikus sémák elvetése. Az üzleti és támogató szereplők jó együttműködésén múlik, hogy mennyire sikerül a problémák együttes megoldására koncentrálni. Az agilis gondolkodásmód másik fő területe a stratégiai prioritásokon alapuló, adatvezérelt vállalatvezetés.

„Az az ideális, ha a vezetők egymás között is kollegiálisan, közös értékek és célok mentén működnek és nem egymástól elszigetelten. Ha a stratégia mentén megfogalmazott üzleti prioritások egyértelműek mindenki számára, akkor egy szűkös erőforrás kapcsán sokkal kevesebb a konfliktus, mert mindenki tisztában van azzal, hogy mi a legfontosabb.”

Nemzetközi utak

„Ahányféle ember, annyiféle hozzáállás, ami megmutatkozik a szakmai, de a személyes területen is. Azt gondolom, hogy egy nagyon nagyfokú nyitottság szükséges ahhoz, hogy egy globális környezetben jól működjenek a munkafolyamatok. Ehhez kell szabni az elvárásokat  az egyéni teljesítményekkel kapcsolatban, hiszen ugyanaz az elvárás kultúránként nagyon eltérő szintű teljesítményt követelhet meg. Ebből nagyon sokat lehet tanulni.”

Valentin nagyon szereti a nemzetközi munkavégzést, hiszen nemcsak a feladatok különbözősége biztosít folyamatos változatosságot, de a kollégák és habitusuk összetétele is. Tapasztalatai alapján az egyes nemzetiségek jelentősen eltérhetnek teljesítményorientáltság, illetve proaktivitás és szerepfelfogás tekintetében.

Motivációk és kihívások

„Munkám során nagyon szeretem megismerni az egyes szervezetekben dolgozó emberek világképét. Érdekes megfigyelni, hogy ők mit érzékelnek problémának ahhoz képest, amit én saját tapasztalatom alapján problémaként észlelek. Az ő benyomásaik és elmondásuk alapján lehet bármiféle megoldást javasolni. Ha személyes inputjaikat nem vennénk figyelembe és úgy akarnánk változásokat megvalósítani, valószínűleg 80%-ban melléfognánk.”

Valentin különösen szeret kis létszámú csapatokban együtt dolgozni szakértő kollégákkal. 

„Nagyon jó élmény különböző hátterű szenior kollégákkal összerakni egy olyan összképet, ami több száz, akár több ezer ember működésére lesz pozitív hatással. Felvillanyozó olyan csapatban dolgozni, ahol érződik a csapattagokon a magabiztosság és a hozzáértés.”

Elmondása szerint az ügyfelekkel való együttműködés is rendkívül izgalmas, leggyakoribb kihívásként azonban megjelenik a mikromenedzsment problémája. 

„A közös munkát megnehezítheti, ha a munkatársakat alapvetően leszoktatták az önálló problémamegoldásról és döntéshozásról. Lassítja a folyamatot, ha minden lépést definiálni és felügyelni kell. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell támpontot adni a kollégáknak, de az önállóság teljes hiánya borzasztó frusztráló tud lenni, valamennyi érintett számára.”

A kulisszák mögött

Valentin mindig arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az alapvető cél az adott változtatással. A stratégiai logikus gondolkodást kreativitással kombinálja, hogy új utakat definiáljon vagy épp jól bevált módszereket javasoljon egy munkafolyamatban. Természetesen a humor is elengedhetetlen ahhoz, hogy bizonyos feszültségek feloldódjanak ilyen komplex projektek esetén. 

„Ami mindkét oldalon nagyon hasznos, ha megpróbáljuk megérteni a másik helyzetét és motivációit. Próbáljuk megérteni, hogy mit akar elérni vagy mitől fél a másik ember. Ezzel nagyon sok vitát meg lehet spórolni szakmai és magánéleti szempontból is.”

Valentin elektronikus zenerajongó, szívesen kirándul a természetben, szeret vitorlázni és biciklizni. Erős meggyőződése, hogy a munkát el kell választani a magánélettől, és meg kell találni  a megfelelő egyensúlyt. Korábban gyakran végletekbe esett,  vagy rengeteget dolgozott, vagy túl sok szabadideje volt, de mostanában úgy érzi, megtalálja a középutat. Számára munkahelyében az a legfontosabb, hogy mindig intellektuális kihívást jelentsen és változatos maradjon.

Működési kihívások tanácsadás

2021 szeptember 16.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek


This site is registered on wpml.org as a development site.