“Ha a vezetők nem kezdik el másképp csinálni, semmi sem fog változni”

2021 augusztus 17.

Interjú Szalay Nadjával

Nadja 20 éve foglalkozik szervezetek, csoportok és egyének fejlesztésével. Egyéni ügyfeleinek önismeretük fejlesztésével segít munkahelyi és magánéleti dilemmáik és elakadásaik megértésében és az ezeken való túllendülésben. Szervezetfejlesztési karrierje az üzleti és kontrolling irányon indult, de dolgozott IT tanácsadó cégnél vállalatirányítási rendszerek fejlesztésében is, ahol jelentős projektmenedzsment-tapasztalatot szerzett. Később egy HR tanácsadó cégnél merült bele a szervezeti diganosztika területébe, 2017 óta pedig független senior szakértőként dolgozik. Ez nagy rugalmasságot és szabadságot biztosít számára, így maga  határozhatja meg, kinek, mennyit és hogyan dolgozik. 

Ez a cikk a szakértőinket bemutató blogsorozatunk hatodik része.

Elolvasom a korábbi cikkeket is

Freelancer életmód

Nadja a KÜRT Akadémián üzleti és stratégia fókuszú szervezetfejlesztési megközelítést használ  leginkább, míg egyéb projektjeiben a HR irány a hangsúlyosabb. Előfordul, hogy ügyfeleivel hosszú távon, akár 5-10 éven keresztül is együtt dolgozik, de vannak rövidebb, 3-6 hónapig tartó kooperációk is. Nagyon erős a szolgáltatói szemlélete, mindig azt keresi, mi az ügyfél célja, mire van a szervezetnek szüksége, de az irányvonal minden projektben ugyanaz: A megbízónak szüksége van valamire, amihez azonban nincs elegendő belső tudása vagy kapacitása. Ekkor érkezik a szakértő,  akinek objektív szemlélőként nagyobb rálátása van a szituációra, és több tapasztalata van, hogyan érdemes elindulni annak fejlesztése érdekében.

„Nagyon jó egyensúlyt ad, hogy különböző partnerekkel, különböző csapatokkal és különböző projekteken dolgozhatok. Ha egy szóval kellene jellemezni a munkámat, akkor azt mondanám, hogy iszonyúan változatos, sokszínű. Nincs két egyforma projekt, nincs két egyforma nap.”

Mit kedvelsz leginkább a munkádban?

„Azt a legszebb látni, amikor megérik és megvalósul egy változás. Akkor nagyon büszke vagyok magunkra, mint csapatra, mert történt valami, valami átkapcsolt. Irtózatos energiát vesz igénybe, hogy az egyén ne lendüljön vissza a szokásaihoz, a megszokott mintázatokhoz. A szervezeteknél ez hatványozottan igaz, mert a kultúra nagyon nehezen tud megváltozni.”

Felemelő élmény, amikor eredménnyé változik a befektetett munka és az elképzeléseket, célkitűzéseket tettek is követik. Természetesen előfordul, hogy egy kliens visszacsúszik, de  ekkor jön az újratervezés.

„A vezetői példamutatás szignifikáns faktor. Minél feljebb vagy egy szervezetben, annál nagyobb a reflektorfény, és az irányítókon múlik, hogy átbillen-e valami vagy sem. Nagyon fontos, hogy rendkívül következetesek legyenek abban, amit tesznek. Ha ők nem kezdik el másképp csinálni, akkor a szervezet tagjai nem tudják követni ezt a mintát, és semmi sem fog változni.”

Gestalt terápia

Szakmai szempontból a szervezetfejlesztés mélységeiben jártas Nadja gyermekei születésekor döntött úgy, hogy szeretné kiegészíteni tudását egy olyan területtel, amit nemcsak fejlesztői munkájában, de a gyermekeivel való kapcsolatában, az ő fejlődésük megértésében is fel tud használni.

„Úgy éreztem, hogy az eszköztáram nem elég széles ahhoz, hogy valós változásokat érjek el. Nagyon jól tudtam felmérni, diagnosztizálni, megmondani, hogy mit kellene átformálni, de a tényleges fordulat eléréséhez ez nem volt elég. Az elakadások, amik az igazi változásokat gátolják, valójában az egyénben jelennek meg. Kognitív szinten tudjuk mit kellene tennünk, mégis képtelenek vagyunk rá. Ennek a problémának a megoldásához egy új módszertanra volt szükségem. Ekkor szerettem bele a Gestalt alapú megközelítésbe.”

Nadja a Gestalt terápiában az egyén támogatására tudta helyezni a hangsúlyt, és személyes életébe is hatékony módon tudta beilleszteni a megszerzett tudást. Célja, hogy a szervezetek és a benne dolgozó egyének megtalálják azt az egyensúlyt, amiben mindkét fél nyertes. Vannak kliensei, akik kifejezetten azért érkeznek hozzá, mert egy terapeuta tudással rendelkező közgazdásszal szeretnének dolgozni, így üzleti és magánéleti szempontból is komfortos közegben tudják fejleszteni az önismeretüket.

„Számomra ez valahol a munka és a hobbi között félúton helyezkedik el. 2020 őszén hoztuk létre a MentaMorf Központot, ahol 2 társammal mentálhigiénés szolgáltatásokkal várjuk a klienseket, és egyéni fejlesztési folyamatokon dolgozunk velük. Ez még inkább színesíti a képet számomra, mert többet értek meg az emberek motivációjáról és ez végtelenül inspiráló tud lenni. Szabadságot szeretnék adni a munkámmal, hogy a változásra ne kényszerként, hanem egy általuk választott lehetőségként tekintsenek.”

Gyakran pontosan tudjuk, hogy mi zajlik bennünk és mi a probléma. A külső segítség Nadja szerint azért lehet célszerű, hogy katalizátorként folyamatokat indítson el bennünk, és felismerjék, hogy az erőforrásaik adottak, és képesek változni. Azt érdemes megtalálni, hogyan tudunk olyan jótékony feszültséget generálni, hogy az áttörje az ellenállást a változással szemben.

„Hálás vagyok, hogy megismerkedhettem ezzel a módszertannal, mert legalább akkora mérföldkő a szakmai életemben, mint az egyetemi diplomám.”

Mottó

“A változás egy paradox dolog, ami akkor következik be, ha teljes egészében megismerjük önmagunkat, nem pedig akkor, amikor valami mássá akarunk válni, mint ami valójában vagyunk - mondta Arnold Beisser. Ezt tapasztalom a saját életemben és a munkámban is: a változás sosem elvárás vagy külső nyomás alapján valósul meg, hanem belülről születik meg az igény. Ehhez mi segít hozzá? Először is a jelenlegi állapot megismerése és tudatosítása, majd a kísérletezés szabadsága, hogy ha szeretnék, dönthetek, cselekedhetek másképp. Ezt követően pedig az apró sikerélmények adják azt a pozitív energiát, aminek hatására valós változás következhet be.”

Nadja saját hivatásának lényegét a minősítésmentes támogatásban látja. Ebben a szakmában nyilvánvalóan nélkülözhetetlen a türelem, a nyitottság és az elfogadás, de egy terapeuta-tanácsadónak még számos más tulajdonságra is szükség van az eszköztárában. 

„Én nem szeretek  félmunkát kiadni a kezemből, alapvetően maximalista vagyok. Nagyon szeretek optimista és pozitív emberek közelében lenni, de én elég kritikusan szemlélem a dolgokat, és ez számomra hajtóerő is. Mindig bennem van a konstruktivitás, amiért hálás vagyok, mert előre tudja mozdítani a dolgokat. Azt keresem, hogyan lehetne a dolgokat jobbá tenni, nem elégszem meg a középszerűvel.”

Rómában tégy úgy, mint a rómaiak

„Fontos számomra a munka-magánélet egyensúly fenntartása, ezért igyekszem elegendő időt szánni a feltöltődésre. Az utazás az egyik legnagyobb szerelmem. Életem egyik legszebb élménye volt például, mikor a családommal körbeutaztuk Délkelet-Ázsiát. Nagyon intenzív volt az izgalmak, a kockázat és az egész kultúra magával ragadó varázsa két hónapon keresztül. Hálás vagyok, hogy akkor ezt az utazást bevállaltuk, mindannyiunkat elképesztő módon inspirált. Most a Covid alatt az ottani gasztronómia felidézése okán megtanultunk jó néhány ázsiai ételt főzni.”

Nadja családja azt vallja, ha az ember külföldre utazik, érdemes azt megfigyelni és követni, hogy élnek a helyiek. Ne turistaként látogassunk el más országokba, hanem próbáljuk meg belehelyezni magunkat az ő cipőjükbe a lokális kultúra tiszteletéből. 

„Együnk ott, ahol ők esznek, utazzunk azokkal a közlekedési eszközökkel, amivel ők utaznak, látogassunk el azokra a helyekre, ahova ők szeretnek járni. Ebben persze benne van a kaland és a kockázat, hiszen érhetnek meglepetések, ha valamit nem ismerünk, de az élmény megsokszorozódik.”

Vezetői kihívások tanácsadás

2021 augusztus 17.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek


This site is registered on wpml.org as a development site.